Négyzetes alaprajzú talpazaton áll Mindszenty József bronzból készült, álló, életnagyságú szobra. Főpapi díszben, földig érő palástban ábrázolja, kezében bárányt tart. Az elhely...
A csácsbozsoki új városrész bejáratánál, mesterségesen kialakított kis, szépen parkosított dombon felállított, nyugati irányba, a város felé tekintő Szent Istvánt ábrázoló nagymé...
Magas, hengeres kő talpazaton két hátsó lábára támaszkodó, ágaskodó lovon ül, kezében kardot tartó Zrínyi életnagyságnál kisebb bronz alakja. A szobor megformálása a 17. századi, Z...
1923-ban készült, 1929-ben Barcelonában a nemzetközi kiállításon aranyérmet nyert. 1933-ban Nyíregyházán állították fel, egy másolata Kaliforniában található. A művész hagyatékán...
A veszélyes útkereszteződés körforgalmúvá tételelével lehetőség nyílt egy népies jellegű térplasztika elhelyezésére. Hadnagy György belsőépítész, iparművész alkotásának felé...
Az egykori Lenin szobor helyére épített, mesterséges kis dombon, oszlopokon nyugvó tető alatt kocka alakú kövön kifaragva látható Zalaegerszeg címere. A padlózatban két körcikk alakú m...
Hadnagy György iparművész keze munkáját sok csodálatos alkotás dicséri Zalaegerszegen. A Mária szobrot 2000-ben alkotta a művész, tölgyfából faragva.
A szobor feletti réz kup...
Szabolcs Péter bronzból öntött szobrát a városnak ajándékozta, tisztelete jeléül. Építész segítőtársa Pelényi Gyula volt.
Az érdekes elnevezés ellenére a hely szellemé...
A város első említésének 750. évfordulójára építették a címerházat és avatták fel IV. Béla király szobrát - az ő uralkodása idején kelt az oklevél, amelyben először említetté...
A református templommal szembeni parkban áll 1966 óta Kisfaludi Strobl Zsigmond Kis makrancos című szobra. Azt a kedves jelenetet formálta meg, amint az anya fürdeni viszi tiltakozó gyermekét...
A tornyos, hagymasisakos építmény a XIX. századot idézi, ekkor épült az ispita, vagy ispotály. 1848-86 között itt működött a város kórháza. Az emeletet a XIX. század végén húzták ...
A Göcseji tulipán című alkotás szökőkút, de szobra annyira népszerű lett, hogy városi jelképpé vált.
Szabolcs Péter szobrászművész és Pelényi Gyula építész alkotás...
A Hevesi Sándor Színház a Megyei Művelődési Központ épületét a több évig tartó átalakító munka után, 1983-ban vehette át a város állandó színtársulata. Hevesi Sándor (1873-1939...
Csányi László emlékművét, Istók János alkotását 1931-ben avatták fel. A talpazat hátsó oldalán a szobor felállításához szükséges összeg gyűjtését elindító Borbély György gi...
1790 körül készült. Alsó részén Szent Péter és Pál, Szent István és Imre herceg, valamint Szűz Mária szobra két angyalkával. Középső ugyancsak négyzetes alaprajzú oszlopon a Szent...
A "Csipkeházak" az elnevezését az erkélyei korlátainak csipkemintát utánzó összhatásáról kapta. Vadász György Ybl-díjas építész a csonkakontyos vonalvezetésű teőrész kialakítás...
Mária Terézia rendeletére az átvonuló katonák szálláshelyéül 1765-ben épült. A XVIII. sz. végén a megyei tisztviselők szolgálati lakása, egy ideig patika is volt. Egy szinttel valósz...
A Deák téren, az egykori végvár helyén (erre emlékkő emlékeztet) áll az egykori vármegyeháza, ma a megyei bíróság épülete. 1730-32 között építette Franz Allio osztrák építész.
A vasútállomástól a központ felé haladva található a Dózsa-ligettel is határos Göcsej vendéglő kertje, mely egykoron összefüggött a régi néven Baross-ligetként emlegetett területte...
A város vasútállomásától néhányszáz méterre a Zrínyi, Hunyadi és Kosztolányi utcák háromszögében találjuk e védett területet. 1890-ben Baross Gábor kereskedelemügyi miniszter lá...
A lakosság pihenését és oktatását szolgáló kertet 1975-ben kezdték kialakítani, melynek helyén kertrét és szemétlerakó hely volt, ezért először egy alapos tisztogatással kellett kez...
A 33 fából álló védett platánsort a városközponthoz közel a Berzsenyi utca és Bíró Márton utca között találjuk. Átlagos magasságuk 16 méter, átmérőjük 40 cm.
1926 jú...
A város határában található arborétum 84 ha-s területén a hazai fafajok mindegyike megtalálható, valamint 30-35 hazai és egzóta fafaj kísérleti telephelye is egyben.
Kis tó,...
Kellemes kirándulóhely, mely közúton és kerékpárúton is megközelíthető a városközpontból. A forrás a város történetében is fontos emlék, már egy 1381-ben kelt oklevél is említi.
A sajátos mikroklímájú völgybe mamutfenyőket, sima fenyőt, kaukázusi jegenyefenyőt, japán vörösfenyőt, zöld és kék duglászokat telepítettek. Május közepétől a völgy virágba bor...
A bazitai tetőn áll a 95 m magas TV-torony, melyben 52m-es magasságban körpanorámás presszó működik. A bárból és az alatta lévő nyitott teraszról a nap minden órájában szép kilátá...
Az 1904-ben, eklektikus stílusban, Stern József építész tervei alapján épült zsinagóga a II. világháború után vallási funkcióját elveszítette.
Felújítása után a Város...
Ebben a házban született 1919. április 7-én Gábor Miklós (1919-1998) színművész, rendező, író.
Apja, Gábor Béla mozit üzemeltetett a városban Edison Filmszínház néven (a...
2004-ben, születésének centenáriumán Zalaegerszeg nagy szülötte, Keresztury Dezső író, költő, műfordító, irodalomtörténész, miniszter, akadémikus nevét vette fel az addig Centrumna...
A Keresztury család egykori hegyi hajléka ma a Keresztury Gyűjteménynek ad otthont. A berendezés Keresztury Dezső író, költő, akadémikus hagyatékából származik. Az épületben könyvtá...
A Gébárti-tó partján emelt épület külső és belső megjelenésében a népi építészet forma- és anyagvilágát idézi.
Az alkotóházban csoportokat és egyéni érdeklődőket egyar...
A templom Szeghalmi Bálint tervei alapján, 1942-ben épült erdélyi stílusban, fából és vörös homokkőből.
Az erdélyi építészet hagyományait tükrözi. Érdemes megtekinteni...
A múlt század első felében épült neobarokk templomot IV. Károly király emléktemplomnak nevezték, szószékét Zita királyné adományozta.
Egy 1274-es feljegyzés szerint, Mária Magdolna tiszteletére, kápolnát építettek több oltárral ezen a helyen. 1390-ben már kőből és téglából épült templom állt itt. A jelenlegi templ...
A városközpont legrégebbi része a Deák tér. Itt található a Zala Megyei Bíróság barokk épülete, mely 1730-32 között épült Vármegyeházának.
Országos hírnévre a reform...
10 éves a magyar és európai rádióipar készülékeit bemutató Első Zalai Rádiómúzeum Alapítvány honlapja a Virtuális Rádiómúzeum, ami a Magyarországon, 1998-ban elsőként létrehozot...
A Magyar Olajipari Múzeum országos gyűjtőkörű szakmúzeum, amelyet 1969-ben alapítottak. Célja, hogy gyűjtse, feldolgozza és bemutassa a magyarországi szénhidrogénipar több mint százév...
A szabadtéri múzeum mellett Finnugor Néprajzi Park épült, itt többek között finn, hanti és manysi portákon keresztül kapunk betekintést a finnugor népek életmódjába.
A Zala folyó festői holtágára épült egykori vízimalom mellé települt Göcseji Falumúzeum a göcseji népi építészet és lakókultúra emlékeit mutatja be, jellegében eredeti enteriőrö...
Február 23-án megnyitja kapuit az Aquacity közelében épült Termálfürdő a Gébárti Szabadidő Központban.
A városközponttól kb. 3-4 km távolságra fekszik panziónk napos, csendes nyugodt környezetben. Árak megegyezés alapján.
Az Arany Bárány Hotel*** ma is a legnépszerűbb vendéglátóhely Zalaegerszegen. Patinás épületében elegáns szobáival, éttermével és sörözőjével egykori pompájában áll minden Kedve...
A Zalaegerszeg központjában található Hotel Balaton***Semira Day Spa már nemcsak az üzleti utazók és konferenciákon résztvevő vendégek, hanem a pihenésre, kikapcsolódásra, illetve a tes...
Zalaegerszeg belvárosában állt egy családi ház, mely 1987-óta a Piccolo Vendéglő és Söröző nevet viseli. Azóta a belvárosi étterem fokozatosan fejlődött, növelve színvonalát és sz...
A Vándor Vigadó Zalaegerszeg határában, a Zalai dombság közepén fekszik, Ideális feltételeket kínál a pihenéshez és a kikapcsolódáshoz.
Csodálatos természeti környezetben, a zalai dombok között helyezkedik el Zalaegerszeg városa. Fogadónk a város észak-déli főútja mellett épült, így könnyen megtalálható a Zrínyi u. ...
A Kovács Vendégház Zalaegerszeg Neszele Városrészében, csendes nyugodt környezetben a Gébárti tótól a termálfürdõtõl és a Dunántúl legnagyobb Aquaparkjától 800 m-re található.
A Panoráma Panzió - Vendéglő Zalaegerszeg határában, a város zöldövezetében a központtól 5 percnyi autóútra található.
Zalaegerszeg neszelei városrészében az Aquacity közvetlen közelében, nyugodt környezetben található vendégházunk, mely 2+2 fős szobákkal várja kedves pihenni vágyó vendégeit az év mi...
A Császár Vendégház Zalaegerszeg Páterdomb városrészében, csendes, nyugodt, hétvégi házas környezetben található, de mégis közel a városkozponthoz. A termálfürdõ és az Aquacity ...
Zalaegerszegen kellemes, családiházas övezetben várja Önt vendégházunk.
A Termálfalu 12 db, egyenként 4 - 5 személyes 63 m²-es korszerű rönkfa apartman házból áll, melyek két külön szobával, teljesen felszerelt modern konyhával, saját melegvizes tusolóval,...
Arany Bárány pihenés - 5 éjtől
Zalaegerszeg szállás | Minimum 5 éjszaka
Érvényes: 2012-02-03 - 2012-08-26
Pontjóváírás: 20%
Napfény üdülőprogram
Zalaegerszeg szállás | 5 éjszaka
Érvényes: 2012-06-01 - 2012-09-30
Pontjóváírás: 20%
Pünkösdi hosszú hétvége
Zalaegerszeg szállás | Pünkösd
Érvényes: 2012-05-26 - 2012-05-28
Pontjóváírás: 20%
Augusztus 20. hosszú hétvége
Zalaegerszeg szállás | Augusztus 20.
Érvényes: 2012-08-18 - 2012-08-20
Pontjóváírás: 20%
Október 23. hosszú hétvége
Zalaegerszeg szállás | Október 23.
Érvényes: 2012-10-20 - 2012-10-23
Pontjóváírás: 20%